2015. június 29., hétfő

Kölyökcsoport - "reloaded" :)

El sem hiszem, de vééégre (sikeresen) letudtam ezt a félévet is. Talán most már több időm lesz az öncélú géphasználatra, ezzel együtt a bloggerkedésre is. :) Úgyhogy most - ahogy ígértem, - beszámolok a kutyasulis napjainkról.

Az előző kiki óta kétszer jártunk kint az A TE KutyasuliD kölyökcsoportjában, újabban már reggeli nélkül, sajttal a zsebemben. Hááát, mit ne mondjak, sokkal jobban ment a munka, mint első alkalommal. :D

Kida iszonyat ügyes, nagyon kevés gyakorlással már egész jól mennek neki az alapok. Figyel rám végig, szépen dolgozik, csak a meleg kavar be néha. Pl. amikor a napról az árnyék felé menetelünk, akkor a lábnál követésből hirtelen előreszaladás és hűsölés lesz. :) Persze ezt totál megértem, én is inkább szaladnék utána, el a tűző Nap és 30 fok elől...

Magához képest még mindig eléggé visszafogottan viselkedik, a nyugisabb kutyákkal próbál játszani, de persze őket meg pont nem érdekli az én kis gyagyás jószágom. Legutóbb már egész jól bekapcsolódott a rohangálásba is, vagyis persze próbálta terelni a többieket. :) És labdázás közben sikerült egy kicsit játszania Szikrával is, aki egy 4,5 hónapos - szintén terápiás tanonc - labi kölök. (Fotóm is lenne róla, ha nem lettem volna full kómás és állítottam volna be rosszul a gépet... :S)

Bevallom, kicsit örülök is annak, hogy nem egy gyökér, sőt, imádom, hogy ilyen kis érzékeny! Mindemellett teljesen önálló, nem fél semmitől, még a legforgalmasabb utcán sem. Nem zavarják az ugató kutyák, a közvetlenül mellette elrobogó kamionok vagy rollerező gyerekek sem, viszont minden emberhez, gyerekhez, aki ránéz vagy hozzászól egyből rohanna oda egy kis simiért. Igazán szép lelkű kis jószág, nagyon hálás vagyok érte! ♥

Na de jöjjenek most már a képek...


Kutyaiskolai terepgyakorlat - "Álcázás" c. lecke :)
Gyuszival, aki a legjobb ember-haver a suliban :)
És aki ezért a képért lehet kinyír engem... :D

Az elefánt és a kisegér története... true story...

"SSSeretlek!" :D

Csendélet :)

Kezdődik a munka...









Kedvenc képem erről a napról. Lilla és Süti ♥




Betoji pipi... :D




"La-la-la-la...she's got the look..."

Hadd nézem, hogy is kell ez a pitizős dolgot csinálni?!




Hüjjefejű! Imádom! :)





A nagyarcú kiskutya, Barnabás :)


Úton hazafelé... (avagy hasznos dolog a klíma...)